Csapatépítés távmunkával fűszerezve

csapatépítés

2020-05-22

}
Olvasási idő: 3 perc

Csapatod teljesítménye nem egyenlő az egyének által nyújtott teljesítmény összességével. Közhely, de mint minden közhely, igaz ez is. Cikksorozatunk korábbi részeiben áttekintettük a virtuális csapat irányításához kapcsolódó legfontosabb kihívásokat. Részletesebben írtunk már arról is, hogy a jelenlegi helyzetben mivel tudod erősíteni munkatársad motivációját. Mostani cikkünkben a virtuális térben történő csapatépítés lehetőségeiről írunk. Segítségünkre lesz ebben Győri-Nádai Réka, a 2019-es év szabadúszója verseny “mompreneur” nyertese, az EurekaGames alapítója.

A csapatépítés célja

Célod a csapatépítéssel többféle lehet. Van olyan helyzet, amikor a bizalom erősítése a legfontosabb, más esetekben pedig a kollégák közötti személyes kapcsolat szorosabbra fűzése kerül előtérbe. Előfordulhat, hogy vannak olyan csapattársak, akik nagyon “más nyelvet” beszélnek. Így a cél, hogy hidat építs például a rutinos, tapasztalt és a fiatal, lendületes kollégák közé, vagy az informatikus és a HR-es munkatársaid együttműködését szeretnéd javítani. De fordulhatsz a csapatépítés eszközéhez akkor is, ha a kreativitást szeretnéd növelni. Vagy egyszerűen csak ünnepelni szeretnétek? Megérdemlitek!

A csapatépítés hosszú távú hatásait is fontos szem előtt tartani. Ha munkatársaid jobban érzik magukat, és megerősíted az összetartozás élményét, hosszú távon kevesebbet kell foglalkoznod azzal, hogy a lemorzsolódó csapattagok helyére új kollégákat találj – mert kevesebb lesz a lemorzsolódás. És persze egy stabil csapatban az együttműködés is egyre hatékonyabb.

A jelenlegi helyzetben sok csapat kényszerűségből vezette be a távmunkát. Ahogy korábbi cikkünkben már írtunk is róla, ez azoknál a kollégáknál, akikre motiváló hatással van az önállóság megélése, pozitív eredményekkel is járhat. De azok a munkatársak, akiknek fontos a kapcsolatok személyes megélése, és akikre az összetartozás, a biztonság hat ösztönzőleg, nehezen bírkoznak meg az új helyzettel. Tehát a csapatépítés egyik legfontosabb célja most a személyes kapcsolatok fenntartása, a bizalom és az összetartozás élményének megerősítése.

Kapcsolódás rendszeresen

A személyes kapcsolattartásra a virtuális térben leggyakrabban az online fórumok, informális chat-csatornák létrehozása jöhet szóba. Ezek az eszközök alkalmasak arra, hogy valamilyen szinten pótolják az irodai informális – kávézás közben megejtett vagy fénymásoló melletti – beszélgetéseket. Korábbi cikkjeinkben is említettük már, jó, ha van “főnökmentes” terület, és ha beengeded a személyes témákat is a kollégák közti csevegésbe.

A virtuális csapatépítéshez Rékáéknak van még egy klassz ötletük. Ezt a “Huddle”-nek, vagy magyarul virtuális “Összecsődülés”-nek nevezett módszert Simon Sinek, szerző és motivációs előadó dolgozta ki. Az összecsődülés célja, hogy legyen egy rendszeres, kiszámítható fórum, ahol a munka, feladatok helyett egymásra figyelve megerősítitek egymást, kapcsolódtok egymáshoz. Sinek a következő alapszabályokat adja az összecsődüléshez:

  • válasszatok egy-két fő facilitátort
  • érkezzetek időben, kapcsoljatok repülőgép üzemmódba, hogy mindenki 100%-osan jelen legyen
  • alapozzatok egy gyors jégtörő gyakorlattal
  • adjatok egymásnak virtuális pacsit – osszátok meg, hogyan segítettek Titeket mások az előző időszakban
  • legyen minden hétre egy kérdés, amire mindenki válaszol
  • mindenki jelentkezzen be, azaz legyen lehetősége mindenkinek megosztani a gondolatait a többiekkel
  • zárásként egy önként jelentkező ossza meg a többiekkel a gondolatait arról, MIÉRT van a csapat, miért dolgoztok nap mint nap

Próbáld ki Te is ezt módszert csapatoddal, garantáltan jó hatással lesz a munkatársaid hangulatára, a csapaton belüli együttműködésre, közös munkára.

Csapatépítés közös lazítással

Az abszolút laza, együtt töltött időket virtuális közös pizzázással, kávézással, sörözéssel is pótolhatjátok, ahol valós időben lehettek együtt a kollégákkal. Indíthattok segítséget kérek/segítséget ajánlok fel fórumot, vagy megoszthattok egymás közt recepteket, alakíthattok futócsoportot vagy más sporttal, hobbival kapcsolatban is indíthattok online klubot. De kiváló csapatépítési lehetőséget jelentenek az online játszható társasjátékok is. Az Eureka Games oldalán erre is találtok kitűnő tippeket!

Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal is! Hamarosan újabb témákkal jelentkezünk, de böngészhetsz korábbi cikkeinkközött is, ha ötletekre van szükséged a virtuális csapatban, távmunkában dolgozáshoz.

Neked bejön a távmunka? Válj Te is szabadúszóvá! Regisztrálj a work.buzz rendszerébe és kezdd el felépíteni a személyes márkád (ebben korábbi bejegyzésünk segítségedre lesz).

Ezt olvastad már?

A home office jövője

A home office jövője

Ebben az évben a szokásos kihívások mellett a járvány okozta gazdasági nehézségekkel is szembe kell néznünk. A legtöbb...

bővebben
Share This