A személyes márka fontos. Persze ezt Te is tudod, hiszen már a csapból is ez folyik, minden második coach ezt sujkolja beléd, jogosan. A közösségi oldalakon már mindenki fent van, de ez a fajta online megjelenés vajon elég?
Mi ez a személyes márka dolog?
A Te saját, személyes márkád (vagyis personal branded) az, ami a szakmaiságod kiegészíti, emberivé teszi. A hatalmas (marketing) zajban könnyű elveszni, ezért fontos, hogy megtaláld a legjobb módot a személyes márkád kialakításához. Bonyolultnak hangzik elsőre? Érthető. Ne aggódj, kifejtem, és máris kitisztul a kép!
Azok a fránya fogalmak
Arculat az, amit mutatni akarsz, imázs az, amit mások ebből érzékelnek. A Te személyes márkád nem más, mint egy Rólad kialakult imázs. Ezért fontos, hogy az egész márkát a specializált szakterületed, “szuperképességed” köré építsd fel. Klasszikus értelemben először pozícionáld a márkád, majd ehhez igazítsd a vizuális megjelenést.
A személyes márka elődje: A személyi kultusz
A personal brandingnek (mint a legtöbb megatrendnek) a múltban kell keresni a gyökerét. Gondoljunk itt uralkodókra, vallási személyekre, filozófusokra, alkotókra, művészekre és így tovább. Kapásból tudsz legalább hármat bármelyik kategóriában, igaz?
Ez annak köszönhető, hogy erős személyes márkát alakítottak ki maguknak, gyakran nem is szándékosan. Követnéd Szókratész blogját? Én biztosan!
A személyes márka napjainkban
Manapság szinte mindenhol személyes márkák vesznek körül minket. Elég megnyitni az Instagramot, Facebookot, Pinterestet, vagy igazából bármelyik social media applikációt. Ezért sem meglepő, hogy az egyik legmeghatározóbb személyes márkával rendelkező réteg képviselői az influenszerek mellett az igazi véleményvezérek.
Lehet, hogy te leszel a szakterületed következő szuperhős specialistája? Könnyebben kivitelezhető, mint gondolnád.
Hogyan tevődik össze?
Ahhoz, hogy egy igazán ütős personal brandet rakj össze, elengedhetetlen, hogy:
1. Ismerd magad!
Lépj túl a neved és a foglalkozásod keretein, azt mutasd meg, aki valójában vagy. Legyél tisztában a képességeiddel, tapasztalataiddal és jó eséllyel indulsz el a márkaépítés útján. Fontos, hogy mások tudják, mivel fordulhatnak hozzád, miben kínálsz megoldást számukra, ezáltal alakul ki a Te „szuperképességed”.
Ahhoz, hogy megismerd magad, kreatív önismereti segítséget itt találsz.
2. Legyél konzisztens!
Emeld ki az emberi értékeid és ragaszkodj az elveidhez. Az értékrendünk tükrözi az életünket azáltal, hogy tudjuk milyen dolgokat tartunk fontosnak. Ha tisztában vagyunk az értékrendünkkel, könnyebben tudjuk hasznosítani az adottságainkat, és olyan munkát fogunk választani, amelyben örömünket leljük.
Remek gyakorlat az értékrendszerünk megvizsgálásához John Purkiss Énmárka című könyvében (HVG Kiadó) lévő feladat.
Három lépésre lesz szükség:
1. Írj össze 25-30 embert, akikre felnézel, akik hatással vannak/voltak az életedre! Lehetnek családtagok, ismerősök, szakemberek, mentorok. Bárki.
2. Ha felírtad, akkor mindegyik név mellé írd oda, hogy miért nézel fel rá!
3. Végül szedd össze az 5 leggyakrabban előforduló tulajdonságot, motívumot és vetítsd a saját életedre!
Vagyis ez az 5 dolog lesz az értékrendszered alapja és a feladat végeztével azt is látni fogod, hogy ez az 5 tulajdonság/fogalom miként valósul meg az életedben.
3. Mutasd meg magad!
Semmit sem ér egy jól megtervezett brand, ha senki sem látja, hallja, érzékeli a létezését. Újra és újra meg kell mutatnod magad. Írd össze az összes olyan platformot (weboldal, social, névjegy, fórumok stb.) és módot (pl. kulcsszavak, amelyek igazak legyenek a megjelenésedre), ahol és amilyen formában jelen akarsz lenni és kezdd el a gyakorlatba is átültetni. Ide tartozik az arculat kialakítása (színek, formák, logó, névjegykártya/digitálisa névjegykártya stb.), a személyes weboldal elkészítése, a social tevékenység stratégiája, blogbejegyzések írása, saját (fogalmazási) stílus megtalálása, az online tartalmak kialakítása, a marketingünkben alkalmazott befolyásolási módszerek megértése, de ugyanilyen fontos, hogy másokra milyen hatással vagyunk, milyen rólunk az első benyomás vagy éppen hogyan tudunk sztorizni.
Alakítsd ki velünk a személyes márkád!
A work.buzz segítségével könnyedén ki tudod alakítani a saját személyes márkád alapjait, sőt a tuti álommelót is közelebb hozza hozzád!
Készítsd el a saját személyes weboldalad, digitális névjegykártyádat, ami tartalmaz minden olyan információt, ami a leendő munkáltató/megrendelő számára releváns lehet, ezzel megteremtve az alapjait az online megjelenésednek.
Forrás: 365letszikra.hu