A DIGITÁLIS NOMÁD – Juhász Dóra

szabadúszó verseny

2019-07-08

}
Olvasási idő: 2 perc

Az éppen Dél-Amerikában utazó és dolgozó Juhász Dóra lett Az Év Digitális Nomádja kategória közönség díjasa.

Talán ma már sokaknak nem ismeretlen fogalom a digitális nomád. De kik is ők valójában, mit csinálnak, hogyan élnek? Az egyik legismertebb hazai digitális nomád, „Backpacker” Bori honlapján az áll, hogy „Ez egy olyan életforma, ahol a munkádat magaddal viszed, és nem egy irodában dolgozol.” Ehhez nyilvánvalóan olyan típusú munka is kell, amely nem igényel személyes jelenlétet. Innentől kezdve pedig lehet dolgozni egy budapesti kávézóból, de akár a Föld egy távoli szegletéből is.

Juhász Dóra most éppen Dél-Amerikában utazgat, általában havonta váltva a „telephelyét”. Innen szervezi a nemzetközi szabadúszó közösség egyik legnagyobb és legismertebb rendezvényét, a Nomad Cruise-t, egyébként pedig coach, hobby salsa-táncos, táncterapeuta, projektmenedzser, rendezvényszervező is.

Hét év munkavállalói lét és némi utazgatás után döntött úgy, hogy a kettőt ötvözve digitális nomádnak áll. Vagyis a munkáját távoli országokban végzi. Így jutott el először résztvevőként, majd önkéntesként a digitális nomádok legnagyobb nemzetközi összejövetelére a Nomad Cruise-ra, aminek mára a szervezője is lett.

Sok más szabadúszóhoz hasonlóan ő is több lábon áll, szabadsága a szakmaválasztásban is kifejezésre jut. A rendezvények szervezése mellett foglalkozik social media marketinggel, coachként a váltásban segít a hozzáfordulóknak, és hobby salsa táncos múltjából táplálkozva kidolgozott és vezet táncterápiát is.

„Dóri vagyok és szenvedélyem a tánc és az utazás.
Az én digitális nomád életem akkor kezdődött, amikor
eldöntöttem, hogy bármi áron, de valóra váltom a
legnagyobb álmom és elutazom Kubába. Ez a döntés
segített hozzá ahhoz a fantasztikus szabad élethez,
amit ma élek. A szabadság persze egyben a legnagyobb
áldása és egyben kihívása ennek az életformának. Azt csinálsz,
amit csak akarsz! A lehetőségek korlátlanok és csak rajtad
múlik, hogy melyik utat választod. A lényeg, hogy megtaláld a
saját boldogságodat benne. Én nomádként megtaláltam :)”

Mindezek ellenére Az Év Szabadúszója versenyig meg sem fordult a fejében, hogy ő „igazi” szabadúszó, „igazi” digitális nomád volna. A verseny és a szavazók adták meg neki a hitelesítést a „nomádságára”.

Ezt olvastad már?

Share This