Állásinterjú tippek és trükkök

állásinterjú tippek

2020-01-09

}
Olvasási idő: 3 perc

Tanulás mellett munkát találni nem a legegyszerűbb ez tény. Sőt, még frissen végzett hallgatóként is kisebb-nagyobb bonyodalmakat okozhat az első komoly munkahely megtalálása. Elvégre mindannyiunk életében eljön az a pillanat, amikor elmerülünk az álláskeresés mélyvízében. Az, hogy meddig tart ez az állapot… nem meghatározható. Bizonyos esetekben 1-2 nap alatt megvan a tökéletes, az “álommeló”, persze ez ritka. Jóval gyakoribb a hetekig-hónapokig tartó keresés és állásinterjú látogatás.

állásinterjú tippek

Az állásinterjú az első jó jel

Elvégre, ha a pozitív reakciót kapsz a jelentkezéseddel kapcsolatban, érdeklődnek irántad. Innen már csak annyi a teendő, hogy a személyes márkád személyesen is jól képviseld! Az első benyomás elképzelhetetlenül fontos, bármit teszel vagy mondasz az interjú során, az hatványozottan befolyásolni fogja az esélyeidet.

Magasszintű felkészültség

Közeledik az állásinterjú? Remek, lapot elő és készülj! Ismerned kell a céget, a termékeit, a piaci helyzetét épp úgy, mintha dolgozatra készülnél! Neked nem egy munkahely kell, ami fizet, hanem AZ az állás kell, hiszen ismered, érdekel, akarod.

Kimért elegancia

Öltözz alkalomhoz illően, ne told túl, de ne is legyen kevés. Nagyon fontos, hogy tényleg kipihenten és frissen érkezz, hogy a lehető legjobban tudj koncentrálni az állásinterjú alatt. Az interjú napján mindenképp kerüljük a mély bevágású, kirívó öltözékeket. Igen, még nyáron is, akármilyen meleg van. Egy blézer/ing (utóbbi kizárólag hosszúujjú) tökéletes választás, lehetőleg minták nélkül. Azonnali hibapont tehát a kacsa/zsiráf/kiskutya mintás öltözék, kerüljük őket az interjú során. A színeket is kezeljük visszafogottan, ne vigyük túlzásba.

állásinterjú dresscode

Az önéletrajz kényes pont

Az állásinterjú során biztosan elő fog kerülni az önéletrajzod, amin szintúgy sok múlik. Előre el kell döntened:

1. Sablon személy leszel a nyolcvankettedik ugyanolyan cv-vel.

2. Egy igazán dizájnos, egyedi önéletrajzzal kápráztatod el az interjúztatót.

Ugye, hogy inkább az utóbbi.

TIPP: Utóbbival hatalmas előnyre tudsz szert tenni a többi jelentkezővel szemben. Ráadásul a work.buzz oldalon több, különböző sablon közül választhatsz, így nem kell nulláról indulva, bonyolult grafikai szoftverekkel küzdened!

A szakma előtt az ember

Sok olyan kérdésre számíts, amivel a személyiséged legmélyebb titkait akarják felfedni, elvégre egy állásinterjú nem feltétlenül csak szakmázásról szól. Mutasd meg a valódi emberi értékeid és légy több egy átlagos bólogató droidnál!

Tipp: Legutóbbi bejegyzésünkben összeállítottunk pár hasznostippet a személyes márkád kialakításához!

Merj kérdezni az állásinterjú során

Az interjúztató jó szemmel nézi, ha kérdezel, neki ez annyit jelent, hogy valóban érdeklődsz, gondolkodtat amiről beszéltek. Hatalmas előnyt jelent ez a “csak essünk már túl rajta” hozzáállással szemben. Kizárólag akkor zárjátok le az interjút, ha nem maradt benned kérdés és megbeszéltétek, hogyan tovább, mikor, milyen módon.

Mit tegyél állásinterjú után?

Amit megbeszéltetek. Ha visszahívást ígértek legkésőbb két héten belül, de nem történt meg, nyugodt szívvel keresd meg őket!

Találd meg velünk álmaid munkahelyét!

Csatlakozz hozzánk, kezdd el felépíteni a saját személyes márkád és jelentkezz egyetlen kattintással szuper állásajánlataink bármelyikére, a work.buzz oldalon!

Elakadtál? Semmi gond, ez a blogbejegyzésünk biztosan segítséget nyújt!

Ezt olvastad már?

Share This